Feltöltés alatt
 |
Magó Irén férjével, Székely Andrással
|
1947. dec. 12-én született Magyarózdon kétgyermekes család első gyermekeként. 1970-2000 között Küküllődombón volt kémia-fizika szakos tanárnő. 18 éven keresztül igazgatója volt az iskolának. 1977-től kortárstalálkozókat szervezett Dombón.
2000-ben vonult nyugdíjba.
Szülei, nagyszülei
Az édesapa, Magó Ferenc (1920-1994) családja földműveléssel, állattartással foglalkozott. Magó Ferenc (Irén nagyajpja) Amerikában is járt kétszer. Később kuláknak nyilvánították. Feleségét (Irén nagymamáját) Fülöp Erzsébetnek hívták. Magó Ferencnek 2 testvére volt.
Édesanyja Kocsis Mária (1927-2021). Az ő édesapja: Kocsis István és ősei egy "tanyán" éltek, Ózdtól néhány kilométerre, ahol az ő édesapjának és nagyapjának egy kocsmájuk. Ez egy útkereszteződésnél volt, azok akik Dicsőbe mentek a szomszéd falvakból be-betértek egy italra. Kocsis István a küküllővári születésű Fogarasi Rozáliát vette feleségül. A tanyán lévő házban született Irén édesanyja 1927. szeptember 22-én. A fogadót és háború végén kifosztották. Kárpótlásképpen a család a II. világháború után egy hold földet kapott a Radák-Pekry birtokból. Ezen volt egy ház is. Itt született majd meg 1947. december 12-én Magó Irén.
Irén és húga, Etelka magázta szüleit és nagyszüleit.
Iskolái
Irén Ózdon végezte a 7 elemit. (Tanítói: Komáromi Gizella, Tatár Katalin, tanárok Kerekes András romántanár, Babos Tibor matematikatanárnő, Nagy Etelka magyartanárnő) Középiskolába Dicsőszentmártonba járt az 1. számú líceumba. Másodiknak jutott be. Bentlakásban lakott. Osztályfőnöke kezdetben Sándor Dénes kémiatanár, volt majd Kocsis Ferenc fizika szakos tanár. Még tanították: Gáspár György magyartanár, Bálint tanár úr (történelem).
Érettségi után egy évet tanított Ózdon kémia-fizikát. Aztán sikeresen felvételezett a marosvásárhelyi Padagógiai Főiskolára, fizika-kémia szakra. Bentlakásban lakott négy lánnyal együtt. Ózdra akkor nem volt autóbusz járat, aszfaltozott út sem (Ludasról kellett eljutnia a faluba). Édesanyja időnként csomagot küldött neki, egyik alkalommal egy dombói jóvágású fitalemberen, Székely Andráson keresztül, aki később aztán a házastársa lett.
Tanulásának költségeihez úgy a középiskola, mint a főiskola idején nagyban hozzájárult anyai nagyapja.
Küküllődombón
Székely Andrással kötött házassága után Küküllődombóra költözött.
A főiskola elvégzése után két évharmadot egy Kincses nevű román faluban tanított, ahol akkoriban több mint 370 diák tanult. Nem beszélt jól románul, óriási erőfeszítés volt felkészülni az órákra, a magyarázatot is külön leírta mindig, és átolvastatta egy matektanárral, hogy helyes legyen. Volt egy román kolléganője, Lupașcu Liliana, aki Dicsőben lakott, és és mindig busszal érkezett Dombóra. Ketten együtt mentek az iskolába (többnyire gyalog), tőle tanult románul, ő meg magyarul. A közel nyolc kilométerre lévő Kincsesre viszont csak határút vezetett, ezért télen Irén Kincsesre költözött, egy idősebb házaspárttól bérelt szobát Lilianával együtt. A harmadik évharmadban viszont már nem járt Kincsesre, ugyanis májusban megszületett első gyereke, s a következő tanévtől kezdve aztán már Dombón tanított. (Ebben az időben csupán három hónap volt a gyereknevelési szabadság).
Kezdetben, egy évig pioníristruktor volt, aztán 11 évig kultúrigazgató, 18 évig igazgató, 2000-ben vonult nyugdíjba.
 |
| Magó (szül.Kocsis Mária), Irén édesanyja az 1940-es években |
 |
| Székely (szül. Magó) Irén 5 évesen |
 |
| az Ádámos községhez tartozó küküllődombói iskola épülete valamikor a kommunista rendszer idején. Az 1970-es évek elején épült. |
Családi képek
 |
| érettségi környékén |
 |
| testvére Keresztes (szül Magó) Etelka
 | | Székely (szül. Magó) Irén húgával, Etelkával Mikelakán (Temesvár) |
Testvére, Kereztes (szül. Magó) Etelka és lánya Székely Melinda Dombón (1970-es évek eleje) |
 |
Székely Irén és első lánya, Melinda
|
 |
| Szekely Melinda keresztelésekor készített fénykép (2 éves) |
 |
| Székely Irén nagyobbik lánya, Melinda |
 |
Székely Melinda tanul
|
 |
| Lányai: Melinda és húga, Kinga |
 |
Székely Irén édesanyja, Magó (szül. Kocsis) Mária és a kis Kinga (Irén második lánya)
|
 |
| Székely Irén és édesanyja Magó (szül. Kocsis) Mária |
 |
| Lánya, Kinga szerepel |
 |
| Székely (szül. Magó) Irén |
 |
| Székely (szül. Magó) Irén |
 |
| a családi házban Küküllődombón |
 |
| Kingával a családi házban Küküllődombón |
 |
| A Székely család: Irén, Melinda, Kinga, András |
 |
| Mindkét lány májusban született. Kinga 1977-ben. |
 |
| Székely (szül. Magó Irén) |
 |
| a küküllődombói iskola laboratóriumában |
Kortárstalálkozók
 |
| "50 évesek találkozója" jobb szélen Suciu Vasile az ádásmosi néptanács elnöke és Iréntől -- jobbra Szász Klára magyartanárnő |
 |
| Bőr-Hunyadi Csilla énekel, Székely Irén tőle jobbra |
 |
| Az előző képpel egyidőben készült |
 |
| fiatalabb lánya konfirmálása, a lelkész Benczédi Ferenc (1991 k.) |
Iskolás csoportképek
 |
| A küküllődombói iskolában |
 |
| 1987 - pedagógusok balról: Miklós
Ilona (számtan), Székely Irén (kémia, fizika, igazgatónő), Szlovácsek Ida (magyar), Vinczellér Mária (román), Kénesi Júlia
(történelem) - magyar osztály |
 |
| 1990 - Székely Irén balról a második, az első sorban középen Szlovácsek Ida |
 |
| 1995, Küküllődombó. Székely Irén középen, tőle balra Réthy Ernő László tornatanár, Irén utódja - román osztály |
Egyéb
 |
| a pionírvonat egyik kocsija |
 |
| Küküllődombón élő vagy ott tanító tanárok, a helyszín ismeretlen (1980 körül). Balról jobbra: Miklós Ilona (számtan), Székely Olga (tanítónő), Szabó Zsuzsa (számtan) Kénesy Júlia (történelem), Miklós Mária Magdolna (magyar), Székely Irén (fizika, kémia), mögötte nem felismerhető személy, Székely Ilona (fizika, kémia) |
 |
| Székely Irén (fizika és kémia), Gáspár Ráchel (asszisztensnő), Gáspár György (számtan) Vinczellér Mária (román), Katona Irénke (számtan) |
Újságcikkek:
 |
Részlet a Műkedvelő művészcsoportok az új ember neveléséért című Vörös Zászlóban, 1876. jún. 12-én megjelent újságcikkből
|
 |
| Vörös Zászló, 1979. jún. 22. |
 |
| Vörös Zászló, 1986. júl. 10 |
 |
Besenyei Adél marosvásárhelyi diák kézírása
|
A NÉPŰJSÁGBAN MEGJELENT CIKK SZÉKELY IRÉNRŐL
Megjegyzések
Megjegyzés küldése