feltöltés alatt
Ősei már a 19. században is városi lakósok voltak.
A Grossmann család
 |
| Az idős úr az első sorban Grossmann Károly, tőle jobbra unokája a kis Lóránt, valamint fia, József, tőle jobbra Antal, aztán Gyula, Sándor Lóránt testvére, Jozsó a második sorban balról az első, előtte édesanyja Burián Irén. A kép Marosvásárhelyen készült 1937 körül. |
"Apai ágról, német illetve osztrák származásúak vagyunk [...] Családunk elmagyarosodása már dédnagyapámékkal megkezdődhetett, bár ők még nem beszélték tökéletesen a magyar nyelvet. Nagyapámék viszont a családban többnyire már magyarul beszéltek, és csak a legnagyobbik fiúk, Karcsi tudott németül. Egymással, különösen ha nem akarták, hogy a gyermekek is értsék mit beszélnek, németül társalogtak."
Már Grossmann Károly dédnagyapa is élt rövidebb ideig Marosvásárhelyen, fiával, ifj. Grossmann Károllyal itt hoznak létre egy malomipari gépek javításával foglalkozó műhelyt 1915-ben. Később a dédnagyapa feleségével és Matild nevű lányával Belgrádba költözik. Matild szerb férfihez megy feleségül.
A Burián ősök
Dédapja Burián Zsigmond Kecskeméten született 1834-ben. Tíz évvel később született testvére, Burián Lajos a század második felében ügyvéd lett, majd városi tanácsos és rövid időre polgármester. Zsigmond fiatal korában kovácsinas lett. Ebből a korszakból származó vándorkönyvéből kiderül, hogy 1858-ban kerül Marosvásárhelyre. Két év múlva születik meg Béla nevű fia (Grossmann Lóránt nagyapja), aki felnőtt korában postás lesz. Felesége, Németh Karolina nyolc gyereket szült, de csak 4 érte meg a felnőtt kort. Közülük egy volt lány: Irén, aki aztán Grossmann József férje, és Lóránt édesanyja lett.
 |
| Burián Zsigmond kovács vándorkönyvének címlapja |
 |
Az első két oldal Burián Zsigmond kovács vándorkönyvéből
|
Groszmann Lóránt (Lulu) gyermekkora, iskolái
 |
,Burián Béláné Németh Karolina - Groszmann Lóránt anyai nagymamája
|

 |
| A gyászjelentésben említett leszármazottak közül nem csak Grossmann Lóránt dolgozott később pedagógusként, hanem két dédunoka is, Kulcsár Béla és Orbán (Kulcsár) Ágnes. |
 |
| Burián Irén, Groszmann Lóránt édesanyja gyermekkorában |
 |
Burián Irén (anya)
|
 |
Burián Irén (anya), testvérével Burián Lajos későbbi szabómesterrel
|
 |
| Burián Lajos (G.L. nagybátyja), leánya Burián Irénke ( G. L. unokatestvére, két gyereke tanár lesz a század második felében), Grossmann József (G. L. édesapja). A kép Marosvásárhelyen készült háttérben a román ortodox templom, illetve a katolikus Keresztelő Szent János plébániatemplom |
 |
| Grossmann József és Burián Irén első gyerekükkel, a kis Józseffel |
 |
| Pentenritter Gusztáv és felesége, Székely Margit úgy lettek Groszmann Lorant keresztszülei, hogy a kis Lulu néhány hetesen súlyos tüdőgyulladást kapott. Szülei nem akarták, hogy úgy haljon meg, hogy nincs megkeresztelve, ezért őket, a családdal semmilyen rokonságban nem álló párt kérték meg, hogy legyenek keresztszülők. |
.jpg) |
| A Burián család az 1930-as évek elején. A gyerekek az első sorban: Burián Klári, Burián Béla (Lali), Burián Pali, Burián Kató és Groszmann Lóránt. A mssodik sorban: Burián Berta, Burián Béláné Németh Karolina, Burián Béla, Burián Lajosné Mónai Irén, Burián Irénke. Harmadik sor: Groszmann József (Jozsó), Grossmann Józsefné Burián Irén, Grossmann József, Burián Lajos |
 |
Grossmann Lóránt szülei, József és Irén elől. A második sorban az első G. L. felesége
|
 |
Groszmann Lóránt a ferences barátok iskolájában, a második sorban balról az első diák
|
 |
| Grossman Lóránt az első sorban jobbról az első - a ferences barátok iskolájában készült osztálykép |
 |
| A polgári fiúiskolavégzős tanulói a második világháború idején, 1944-ben, Groszmann Lóránt a legutolsó sorban jobbról az első |
 |
| Egy lap Groszmann Lóránt fényképalbumából |
 |
| G. L. és felesége Szántó Nagy Erzsébet |
 |
| A Somostetőn a kép bal szélén, mellette felesége, Szántó-Nagy Erzsébet |
 |
| Groszmann József művezető (világos öltöny) |
 |
| Középiskolai találkozó (Groszmann Lóránt első sor, jobbról az első) |
2025-ben az Iskola a Dombon Egyesület a Communitas Alapítványhoz benyújtott egy pályázatot, melyet május végén pozitívan bíráltak el. Az egyesületnek 1500 lej támogatást ítéltek meg, melyre jutalomkönyveket veszünk azon diákok számára, akik információkat és képeket szereznek egykori pedagógusokról. A diákok maguk választják ki a jutalomkönyvet a bookline.ro oldalon. Részletekért kattits IDE.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése