Nagy hatással volt rá elemi iskolai tanítónője Benedek Gizella, akiről egy, a Népújságban 1993. február 10-én közzétett levelében is megemlékezik. Elemista korában határozta el, hogy tanítónő lesz. Rajta kívülálló körülmények ezt nem tették lehetővé, viszont három és fél évtizeden keresztül óvónőként dolgozhatott Szabédon, amit nagyon szeretett. Nagy lelkesedéssel tanított be kis szerepeket óvodásainak, de a kor követelményeinek megfelelően, a kultúrmunkában is tevékenyen részt vett: fiataloknak oktatott néptáncot. Kislányát is az óvodában nevelte, igaz ezt azért is, mert nagyon rövid volt a gyermeknevelési szabadság. A továbbtanulásra is szorított időt, a hatvanas években magánórákat vett Vásárhelyen, és látogatásnélkülin leérettségizett.
 |
| 1. Dobos Jolán óvónő, Szabéd. Háttérben a régi óvoda épülete (ma már nincs meg) |
Dobos Jolán Székelykálban született 1931. szeptember 10-én egy kétgyerekes család első gyermekeként.
Szülei: székelykáli születésű Dobos Tamás és a karácsonyfalvi Simon Rozália, aki 9 gyermekes családban nevelkedett (volt még egy testvére, de ő nem érte meg a felnőttkort).
Az általános iskolát Szabédon végezte, az óvónőképzőt pedig Kolozsváron 1950-ben. 1952-ben megházasodott Csécs Alberttel, 1953-ban megszületett Éva nevű lánya. Leszármazottai Marosvásárhelyen és Szabédon élnek.
 |
| 2. Dobos Tamás balról az első (Biharpüspökin készült fotó, fényképész: Mogyorósy Irén) |
 |
| 4. Jolán szülei: Dobos Tamás és Simon Rozália a kép Meggyesfalván (Marosvásárhely) készült, ebben az időben Karácsonyfalván laktak. |
 |
| 5. Jolán nagynénje, Simon Juliánna |
 |
| 6. Simon László, Jolán nagybátyja |
 |
| 7. Gyerekkori fénykép, Dobos Jolán a második sorban, bal oldalon, mellette testvére Rozália |
 |
| 8. Dobos Jolán a babát tartó testvére, a négy évvel fiatalabb Rozália mögött áll. A másik két fiatal unokatestvérei. Ezt a képet nem szerette, nem tetszett neki a kabát, amit viselt. |
 |
| 9. Dobos Jolán bal oldalon |
 |
| 10. Dobos Jolán bal oldalon |
 |
| 11. A vőlegény: Csécs Albert. 1952. május 2-án házasodtak össze. |
 |
| 12. Csécs (szül. Kiss) Polixénia - Dobos Jolán anyósa |
 |
| 13. A szabédi házat Csécs Albert szülei építették. 1960 k. vezették be a villanyt. Aztán később eladtak egy tehenet, hogy be tudják vezetni a gázt is. |
 |
| 14. Jolán és Albert nagyobbik lánya, Éva egy udokatestvérével a szabédi ház tornácán |
 |
| 15. Szabédi tanárok tanügyi alkalmazottak és családtagjaik kiránduláson. Az első sorban balról az első Fodor Margit tanítónő, mögötte Csécs (szül. Dobos) Jolán |
 |
| 16. Kirándulás |
 |
| 17. Kirándulás |
 |
| 18. Kultúrmunka - Dobos Jolán (középen az első sorban) táncot tanított a fiataloknak |
Iratok, dokumentumok:
1) Unitárius népiskolai értesítőkönyv a "kis magyar világból".



2) Egy különös igazolás
Román nyelvű igazolás arról, hogy Dobos Jolán elvégezte 1944/1945-ben a református gimnázium II. évfolyamát. Amúgy az eredeti "magyar világból" származó értesítő (lásd a következő dokumentum) szerint ebben az évben az első évet végezte el. Az igazolást az egészségügyi iskolától kapta, mivel a Szentgyörgy utcai református leányiskola államosítása után, az működött itt, és az egykori felekezeti iskola irattára, még az épületben lehetett 1949-ben. Hogy mennyire gondját viselték, bizonyítja az is, hogy az igazolást egy több mint fél évszázados irat hátára írták, miután azt kettévágták.
 |
| Péterfy Dénes és Szentgyörgyi Dénes a Rongyos Egylet elnöke, illetve főjegyzője volt. Az egyesület szegénysorsú diákok támogatásával foglalkozott. |
3) A marosvásárhelyi református leánygimnázium értesítője, mely szerint D. J. magántanuló volt 1944-45-ben. Ez az iskola nem az a1940-ben létrehozott tanintézmény, amely a Vársétányon működött abban az épületben, mely kezdetben, a dualizmus idején Felsőkereskedelmi iskola volt, aztán a két világháború között Unirea román állami leánylíceum. Ez a leánygimnázium két év múlva már állami leánygimnázium. A háború után a katolikus gimnázium épületében folytatja működését.
Dobos Jolán a Szentgyörgy utcai református leányiskolába iratkozott be, ami a dualizmus idején és a kis magyar világban polgári leányiskola volt, ám a két világháború között, valamint a második világháború után "gimnázium" a neve. A gimnázium román tanügyi rendszerben az 5-8 évfolyamot jelentette (és jelenti ma is).
 |
| Az igazgató: Csíki Attiláné Molnár Kornélia, aki korábban a református polgári leányiskola tanára (mennyiségtan-természettan, vegytan, torna) volt 1942-től |
 |
| Tanítónő: Mán Erzsébet, aki 1943-ban végzett a kolozsvári tanítóképzőben, majd maroskeresztúron dolgozott |
Óvodás csoportképek Szabédról (1950-1986)
 |
| 1. A régi óvoda épülete előtt |
Szabédi iskolásokról készült csoportképek Dobos Jolán hagyatékából
 |
1. A szabédi iskola diákjai és tanárai az 1930-as évek végéről.
|
 |
2. A szabédi iskola diákjai az 1960-as években. A tanítónő Fodor Margit. Dobos Jolán lánya, Csécs Éva az első sorban balról a harmadik. |
 |
3. Az étkezde előtt készült csoportkép. Csécs Éva az első sorban balról a harmadik. (1960-as évek eleje)
|
2025-ben az Iskola a Dombon Egyesület a Communitas Alapítványhoz benyújtott egy pályázatot, melyet május végén pozitívan bíráltak el. Az egyesületnek 1500 lej támogatást ítéltek meg, melyre jutalomkönyveket veszünk azon diákok számára, akik információkat és képeket szereznek egykori pedagógusokról. A diákok maguk választják ki a jutalomkönyvet a bookline.ro oldalon. Részletekért kattits IDE.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése